Németi, mint lelki, szellemi és kulturális központ

Sipos Miklóssal a Pro Eklézsia díjas Szatmárnémeti-Németi Református Egyházközség lelkipásztorával beszélgettünk az elismerés kapcsán. A nagy gyülekezetek kategóriájában nyerte el a díjat az egyházkerülettől városunk egyik gyülekezete. Tiszteletbeli esperes úr, aki tizenhat évig pásztorolta a Szatmári Református Egyházmegyét, készséggel válaszolt is kérdéseinkre, bemutatva a gyülekezetet és a szolgálatot, amit a gyülekezetben és az egyházmegyében végzett az elmúlt harmincöt esztendőben. Rácz Ervin interjúja.

- Hat évtizedet hogyan lehet összefoglalni, visszatekintve az eddigi életére?

- Nagyon röviden és tömören. Az Úr Isten úgy vezette életem útját, hogy gyermekségemtől kezdve egyértelművé tette számomra, melyik az a pálya, amin nekem el kell indulnom. Nagykolcson feltették a szokásos kérdést: mi leszel, ha nagy leszel? A válaszom ez volt: szőke pap. Lelkész lettem, most már ősz hajú pap. Hihetetlennek tűnik, de harmincöt éve már, hogy ebben a szolgálatban, ebben az aratásban dolgozom. Isten irányítja életünket, még akkor is, ha úgy gondoljuk, mi tervezzük azt. 1979-ben végeztem el a teológiát Kolozsváron, abban az évben itt Szatmárnémetiben kezdtem meg a lelkészi pályafutásomat, és ha az Úr Isten megsegít, akkor itt is fogom befejezni. Hirip, Szamoskrassó után tíz évvel ezelőtt vezetett vissza engem ide az Úr Isten. Életem egy szakaszán a szolgatársak és a gyülekezetek jóvoltából esperesi tisztséget töltöttem be három egymást követő cikluson keresztül, egy négy éves és két hat éves ciklus. Nem volt könnyű időszak, hiszen az elején alakult újjá a szatmári egyházmegye, de hangsúlyozom, a közös munkának az eredménye, gyümölcse az, hogy a Szatmári Református Egyházmegye az egyházkerület egyik legelismertebb, legjobban munkálkodó egyházmegyéje lett. Engem jóleső érzéssel tölt el az is, ha egy-egy lelkészgyűlésen körülnézek, látom, hogy a fiatal lelkészek vannak többségben, van jövő, és jó kezekben van egyházunk sorsa.

- Húsz éves az újonnan alakuló szatmári egyházmegye, huszonöt éve pedig szabadon szinte úgy szolgálunk, ahogy akarunk. Ön, aki átélte a `89 előtti és utáni időszakot, mit mond? Mit kezdtünk a szabadsággal? Kihasználtuk ezt a szabadságot, vagy a szabadosság még nagyobb probléma?

- Roppant nagy kísértés, hogy az ember összetévessze a szabadosságot a szabadsággal. Minden szabad nekem, de nem minden használ. Szabadok vagyunk arra, hogy még többet szolgáljunk. A szabadosság pedig egyfajta mérce alóli kibúvást jelent. Téves az a megállapítás, hogy a pap addig pap, ameddig a templomban van. Ha valaki ebben a hivatásban van, templomon kívül is lelkész kell, hogy legyen. A huszonöt évvel ezelőtti korszak nyilván hozott egy csomó új lehetőséget, amit korábban nem, vagy roppant nehezen lehetett tartani. Akár vallásórákra, bibliaórákra, énekkarok munkájára, szövetségek alakulására gondolunk. Ez a szabadság, szabad vagyok arra, hogy maximális bedobással végezzem a munkámat. A 90-es évek elején tapasztalható pezsgés lassan múló félben van, visszazökkent az egyház a megszokott medrébe, de kérdés, hogy azokból, amit akkor elindítottunk, mit tudunk megtartani? Tény, hogy már nem akkora az érdeklődés. Ha csak az imaheteket nézzük, akkor zsúfolásig teltek meg a templomok. Ma már ez megszokott, természetes velejárója, a mi egyházunk életének. Nekünk nem szenzációt kell csinálni, hanem a mindennap szolgálatot végezni.

- Ma már sok minden közül lehet választani. Televízió, internet, rádió, különböző programok. Miért válasszunk egyházi programot? Vagy miért válasszuk a keresztyén életet? Mi az egyház sikerességének a titka?

- Szerintem, az örök érték. Gondoljunk bele, hogy annak idején, például volt egy Dallas nevű sorozat. Akkor mindenki azt nézte. Akkor megállt az élet, megállt a munka. Most már szinte alig emlékeznek rá. Nem hordozott az olyan értéket, ami azt maradandóvá tette volna. Ugyanígy van ez a mai programokkal, televíziós műsorokkal, filmekkel, szappanoperákkal. Az egy pillanatnyi figyelemelterelés az élet komoly dolgairól. Jézus Krisztus azonban tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. Egyedül csak az egyház képviseli az örök értéket, de ezt úgy kell felragyogtatni, hogy az hiteles legyen. Ha az egyház nem zárkózik be, hanem Igével kilép a templomból és áthatja a mindennapokat, akkor ez az érték ragyog, akkor tényleg fénylik a világosságunk az emberek előtt.

- Hallottam ilyen megfogalmazását is a városrésznek, hogy a sötét Németi. Ez a templom hogyan tud ragyogni? Gyülekezete hogyan tud fényleni?

- Tíz éve szolgálok itt. Az első tapasztalatom is az volt, hogy itt igény van az Igére, igény van az egyház szolgálatára. Van is, aki örömmel szolgál, csak ezeket az embereket össze kell fogni. Ezt következetesen kell csinálni, mert az esetleges munkának esetleges a gyümölcse is. A sötét Németi kifejezés annak idején arra vonatkozott, hogy ezen a részen még nem volt kiépítve a közvilágítás. Lelki, szellemi, kulturális értelemben azonban minden nagyképűség nélkül állíthatom én azt, hogy egy ragyogó pontja a városnak. Szívből örülök annak, hogy nem az egyedüli. Ezt bizonyítja az istentiszteltek, presbiteri-, házas-, nőszövetségi-, ifjúsági bibliaóra látogatása, és amit ezen túl az egyházközség felvállal, hogy egy kultúrközponttá nője ki magát. A Hit és gyógyítás sorozat, ami az egyik apropója volt annak, amiért a Pro Eklézsia díjat megkapta az egyházközség, pontosan erre irányul. Éveken keresztül egy programot úgy végig vinni, hogy a város minden pontjáról jönnek emberek, nem semmi. Az emberek tudják és számon tartják, hogy minden hónap utolsó péntekje Hit és gyógyítás a Németiben. Ez minden díjnál és minden elismerésnél többet jelent. Ez ad erőt. Nem kevés időt és energiát igényel, hogy megszerkesszük a programját, de munkatársaimmal, Vass doktorral, Talján doktorral nem érezzük tehernek a hit, az orvosi és a kulturális részt megszervezni úgy, hogy aki oda eljön, mindenképpen valamit kap.

- Azt látom a Hit és gyógyításban, hogy az emberek azért mennek oda, mert róluk, értük, hozzájuk szól.

- Az emberek nem elvont filozofálásra vágynak, és ha egy csodálatos szép orvosi konferenciát szerveznénk, az szakembereknek szólhatna, de ebben az esetben sokan úgy érzik, hogy pontosan nekik mondta el az üzenetet az orvos, mert neki is olyan betegségei, nyavalyái vannak. Ráadásul nyugodtan felteheti mindenki a maga kérdését, mert otthon érzi magát. Jól ismerik már egymást, még ha a város különböző pontjairól érkeznek is. Ez már olyan, mint egy család. Többször elhangzott itt: hívő orvos könnyebben gyógyít, hívő beteg könnyebben gyógyul. Rólunk van szó, éppen ezért nem lehet elvonatkoztatni életünket az örökkévaló Istentől.

- Gondolták volna akkor, amikor hat évvel ezelőtt elindul ez a program, hogy ilyen sikeres lesz?

- Ha valamihez hozzákezd az ember, azért kezd hozzá, mert sikerre vágyik? Lehet, hogy van ilyen, de nekünk meg sem fordult a fejünkben. Egyszerűen valamivel szolgálni akartuk a közösséget, és az Úr Isten pedig ezt a kezdeményezést jónak látta. Továbbra is várunk mindenkit, ahogy mondani szokták: vallási, felekezeti, politikai hovatartozástól függetlenül.

- Nem kellene már kiütni annak a gyülekezeti teremnek az oldalát? Mert, hála Istennek, sokszor kicsinek bizonyul a terem.

- Ennek a jellege pontosan ez, közelebb vannak egymáshoz az emberek a gyülekezeti teremben. Közvetlenebb, másként nyílnak meg a szívek.

- Ez pénteken van, de Németiben minden nap van valami más tevékenység az irodai szolgálaton kívül. Próbáljuk egy kicsit összefoglalni!

- Ami rendszeres az a hétfő délutáni nőszövetségi bibliaóra, kedden presbiteri, szerdán a házas bibliaóránk, pénteken pedig az ifjúságiak, szombaton pedig a vallásórák. Ezek, amelyek kimondottan gyülekezeti alkalmak. Emellett rengeteg kulturális program van: könyvbemutatók, posModern távlatok előadásai… Mi vezetjük a Historia Domust az itt zajló eseményekről. Bizony vastag kötet van már ezekből a beszámolókból. De hát ezt tudjuk! Élet ott van, ahol mozgás van.

- Mi a jellegzetessége, ún. profilja a Szatmárnémeti-Németi Református Egyházközségnek?

- Mindenképpen templomához ragaszkodó gyülekezet. Talán azért maradhatott egy összeforrt, kompakt közösség, mert ide nem épültek tömbházak. Nem költöztek be tömegesen új, ismeretlen családok. Évtizedek óta ugyanazok a családok laknak egy-egy utcában. Mindenki ismer mindenkit. Ilyen szempontból ez előny, de ennek az ellenpólusa, hogy egy kiöregedő gyülekezet. A fiatalok tömbház-lakásba mentek, itt a kertes házat az örökösök eladják, más nyelvet beszélő emberek kerülnek be. De hiszem, hogy ugyanaz a templomos nép fogja lakni a Németit továbbra is, mint évszázadok óta.

- Mennyi van még a szolgálatból?

- Szűk hat év. Felemás érzés. Ha az ember ezt nem csinálja örömmel, szívvel, akkor semmi értelme. Azt megérzi a gyülekezet, a közösség és ez mindenkinek rossz. Ha szívvel-lélekkel is teszed, azt is tudomásul kell venni, hogy nem ugyanaz az erőm, mint ezelőtt húsz-harminc évvel. Megkopott egészséggel, lassan-csendes fogyatkozó erővel, de jól intézte ezt az Úr Isten, hogy ha megélem, nyugodt szívvel adom át a stafétabotot az utánam következő életerős fiatal szolgatársnak.

- Volt olyan pontja a szolgálatnak, amire azt mondta, hogy befejezett, beteljesedett?

- Ilyen pillanatot élete során mindenki megélhetett. Sok minden közrejátszhat. Hatalmába keríthet bennünket a kísértés, hogy a munkánk eredményét azonnal szeretnénk látni. Ez nem így működik. Isten odarendelt minket, hogy törjük az ugart és vessünk. Hogy mikor és hogyan lehet aratni, azt tudjuk mi őreá bízni! A Zsidókhoz írt levélben azt mondja az Ige: „Isten mifelőlünk valami jobbról gondoskodott.” Ez segített át a nehéz pillanatokban, és a jelenben is ez határozza meg a szolgálatomat. Isten azt akarja, hogy valami jobb történjék velünk és a világgal. Mivelünk, porszemekkel Isten valamit el akar végeztetni, hogy valóban jobb legyen az ember.